Hard Truck: Az Élet 18 Keréken
Tegye fel a kezét, aki soha nem gondolt még arra, milyen is lehet az, amikor valaki egy több tonnás kamion volánja mögött rója az országutat, háta mögött a rakománnyal, éjszakánként pedig út széli motelekben, vagy parkolókban, a kamion hátsó ülésén alszik. Bizony, vagyunk egy jó páran, akik mindig is át szerették volna élni ezt az érzést. Nekik, nekünk érdemes kipróbálni a Hard Truck-széria ezen részét, a játék ugyanis pont ezt az élményt adja vissza.
A játékban három különböző terepen tehetjük próbára képességeinket. Mindegyik térkép jelentősen eltér a többitől, nem csak kinézetre, hanem a terepviszonyok, a forgalom sűrűsége, de még az időjárás tekintetében is. A nyugati parton többnyire mindig süt a nap, és csak elvétve esik az eső. Ezzel ellentétben a Sziklás-hegységben szinte állandóan szakad a hó, csúsznak az utak, ráadásul az autópályát a legtöbb helyen meredek szakadék szegélyezi, az út szűk fordulókkal tűzdelt, és megannyi alagúton is keresztül kell majd hajtanunk. A pályák egyetlen hibája, hogy a terep kicsit steril, több tereptárgy is bőven elfért volna. Ezen kívül meg kell említeni, hogy az országút elvileg "végtelen és határtalan", a gyakorlatban azonban mégis csak azon a néhány útvonalon közlekedhetünk, amit a fejlesztők beletettek a játékba, Félreértés ne essék, nem vagyunk bekorlátozva, csak épp nem tehetjük meg, hogy Los Angelesből San Francisco-ba mondjuk Miami felé kerülünk (bár minek is tennénk, elvégre az idő pénz, és elég kevés van mindkettőből.
A térképek egyébként rendkívül hangulatosak, óriási élmény pl. a szakadó hóban egy szűk szerpentinen manőverezni a több tonnás szörnyeteggel. Mindennek tetejébe az időjárás dinamikusan változik, tehát alkalmazkodnunk kell a folyamatosan változó körülményekhez is.
Az időjárás mellett a napszakok is dinamikusan változnak, érdemes megcsodálni a naplementét, vagy a napfelkeltét, mert szép látványban lehet részünk.
A játék indítása után egy rövid menedzser rész következik, meg kell adnunk derék sofőrünk, illetve a cégünk nevét. Ezt követően máris a kormány mögött találjuk magunkat, és mehetünk felvenni az első fuvart. A cél természetesen nem más, mint a lehető legtöbb pénzt összeszedni, hogy aztán jobb, gyorsabb kamionokat vehessünk, zsírosabb megbízásokat vállalhassunk, illetve a későbbiek során lehetőségünk lesz sofőröket is felbérelni, hogy még nagyobb bevételre tehessünk szert. Persze először csak egy ócska tragacsunk van, ami még a rakományt is alig bírja húzni, így az elején nem árt spórolni, pl. a megvásárolható extra felszerelésekkel, hogy összejöjjön a pénz egy erősebb gépre. Sajnos egyébként nincs túl sok kamion a játékban, de ezek között legalább megtaláljuk az olcsó, de gyenge tragacsot ugyanúgy, mint a full extrás, viszont drága járgányt. Egyébként sem tűnik fel játék közben, hogy nincs túl sok fajta gép, ugyanis jó néhány fuvart kell majd teljesítenünk, hogy összejöjjön annyi pénz, ami a drágább modellekre elég.
Említettem a megvásárolható extrákat. Ilyenek pl. a CB rádió, a radar, a GPS, stb. Ezek hasznos felszerelések, ha a keret engedi, mindenképpen szerezzük be őket, mert jó szolgálatot tesznek, és nem is kerülnek sokba. A rádióban pl. folyamatosan közli a többi sofőr, hogy merre milyen az időjárás, hol volt baleset, és ezekhez hasonló hasznos infókat, amelyekkel rengeteg időt spórolhatunk. A radar jelzi, hol vannak a zaruk, így megúszhatjuk azt, hogy lefüleljenek minket gyorshajtásért, vagy mert alvás nélkül vezetünk. Egyszóval jól fog jönni minden kis apró kütyü, mindenképpen megérik az árukat.
Ezeket a dolgokat a benzinkutaknál (persze ahol van műhely is) tudjuk megvenni.
A pihenőhelyeknél egyébként nem csak vásárolni tudunk, hanem megjavíttathatjuk sérült kamionunkat, motelszobát bérelhetünk, vagy épp tankolhatunk, ha kezd ürülni a tank. Ezek mind-mind pénzbe kerülnek, így itt is érdemes meggondolni, hol, és mire költünk. Akkor sincs azonban nagy baj, ha útközben fogy ki a benzin, vagy robbanunk le, ilyenkor csak hívni kell az autómentőt, és jelentős felárért cserébe azonnal segítenek rajtunk. Ezt a megoldást azonban mindenképpen csak a legvégső esetben alkalmazzuk, mert jóval drágább.
A grafika korrekt, ezt már említettem. A pályák élvezetesek, hangulatosak, és változatosak is. Az időjárás és a napszakok dinamikusan változnak, hozzájárulva a fantasztikus hangulathoz. Az egyetlen hiányosság, hogy a pályákon több tereptárgy is elfért volna, emellett pedig a forgalom is lehetett volna picit változatosabb. Bugokkal nem találkoztam, így ezek sem borzolják a játékosok idegeit.
A gépigény korrekt, egy közepes gépen sem kell kompromisszumokat kötni, a játék futtatható magas beállítások mellett.
A hangok szintén jól sikerültek. Minden kamionnak saját motorjának hangja van, eltérő a dudájuk hangja, stb. A játék ráadásul magyar szinkront és feliratot kapott, ami a megjelenéskor bizony nem kis szó volt, elvégre akkoriban még nem volt divat alapból lokalizált játékokat kiadni. A zenék szintén jók, illenek a hangulathoz. Ha azonban nincs kedvünk az eredeti rádióadót hallgatni, akkor akár saját zenéinket is a játékba pakolhatjuk.
A játéknak összességében két nagy hibája van. Az egyik, hogy a fizika meglehetősen gyenge. Ütközéseknél pl. azonnal megáll a kamion, még akkor is, ha épp egy motorost ütöttük el. Ez kicsit illúzióromboló, mert valljuk be, ilyenkor többnyire nem a kamion húzza a rövidebbet. Ide sorolnám mg azt is, hogy a kamionok (főleg a gyengébbek) szinte alig tudnak elindulni, ha rakományt viszünk. Legalább 2-3 perc, mire rendes sebességre tudunk gyorsulni, de eközben rengeteg értékes időt veszítünk. Emiatt nem érdemes a lámpáknál vagy a kereszteződéseknél sem megállni, inkább kerüljétek ki a forgalmat, és fékezés nélkül hajtsatok tovább.
A másik nagy negatívum, hogy a játék irreálisan nehéz. Az idő, amit a fuvarok teljesítésére kapunk, szinte soha nem elég, márpedig a késésért büntetés jár, nem is kevés. Főleg, hogy a dokkolás szintén nagyon bonyolult művelet: nem elég határidőre megérkezni a célba, le is kell tenni a csomagot, amit viszont csak egyetlen helyre, megadott módon fogad el a gép. Volt, hogy odaértem a célba 2 órával korábban, a végén, mégis 3 órás késésem lett (azaz 5 órán keresztül dokkoltam) emiatt a buta, és logikátlan rendszer miatt.
Mindent egybevetve azonban nagyon jó játék a Hard Truck: Az Élet 18 Keréken, így aki mindig is szeretett volna kamionsofőr lenni, az most - még ha csak virtuálisan is, de - megteheti.
PRO:
- hangulat, élmény
- megvásárolható extrák
- magyar szinkron és felirat
- hangok, zenék
- grafika (különböző térképek, dinamikus időjárás- és napszakváltozás)
- kiépíthetjük vállalatunkat (pl. sofőröket alkalmazhatunk, stb.)
KONTRA:
- kevés kamion
- kevés tereptárgy a pályákon
- fizika (ütközések, gyorsulás)
- irreális nehézség
86% |